Az információ és a tudat önkonstitutív hármassága

Az ontológiai alap

Minden létező leírható egy stabil hármassággal: FORRÁS, KÖZVETÍTÉS, FORMA. Ez az ontológiai minimum — nem három egymás utáni lépés, hanem három egymást feltételező aspektus, amelyek együtt alkotnak bármit, amiről egyáltalán állíthatunk valamit.

• A FORRÁS az, amiből lesz.
• A KÖZVETÍTÉS az, ami által lesz.
• A FORMA az, ami lett.

Ez a sablon nem csupán a világ leírásának eszköze — hanem a megismerhetőség feltétele is.

Két világ határán

A trinozófia különbséget tesz ontológiai és fenomenológiai világ között.

Az ONTOLÓGIAI VILÁG az univerzum tudattól független struktúrája: anyag, energia, tér, idő, törvények, mintázatok. Akkor is létezik, ha senki sem észleli. Nem a tudat alkotja — a tudat legfeljebb találkozik vele.

A FENOMENOLÓGIAI VILÁG a megjelenő élmény világa: szín, hang, fény, jelentés, értelem, narratíva. Ez csak akkor jelenik meg, amikor van tudat. Nem a tudattól függetlenül van — a tudat aktusában keletkezik.

A kettő között húzódik egy határ. Ez a határ nem fizikai helyszín — hanem ESEMÉNY: az a pillanat, amikor az ontológiai világ struktúrái tapasztalattá válnak. Ez az esemény egyszerre az információ születésének és a tudat aktualizálódásának helye.

A trinozófia szerint a VALÓSÁG az, ami által látni lehet — sem nem tárgy, sem nem eredmény, hanem feltétel. A valóság ebben az értelemben pontosan ezt a határt jelöli: a közvetítés terét, ahol az ontológiai és fenomenológiai világ találkozik.

Az információ hármassága

Az információt hagyományosan úgy képzeljük el, hogy ott van valahol, és eljut hozzánk. Van egy forrás, amely kibocsátja, egy hordozó, amely közvetíti, és egy befogadó, aki megkapja. De ha pontosabban megvizsgáljuk, ez a kép szétesik.

A FORRÁS az, amelyről soha nem szerzünk közvetlen tapasztalatot. Csak a hatásából következtetünk rá visszafelé. A forrás tehát nem adott objektum — hanem posztulátum. Olyan FELTÉTEL, amelyet a befogadó tulajdonít valaminek, mert a saját tapasztalatát magyaráznia kell. A forrás ontológiai szinten a működés lehetősége.

A HORDOZÓ — fizikai jel, hang, fény, szöveg — önmagában néma. Ugyanaz a hanghullám az egyik embernek zene, a másiknak zaj. A hordozó nem visz információt — csak INGERT közvetít. A tartalom nem rajta van.

A BEFOGADÓ ezért nem passzív vevő, hanem aktív ALKOTÓ. Az információ nem átvitel, hanem konstrukció. A különbség, ami különbséget tesz — Bateson klasszikus definíciója — csak valakiben tehet különbséget. Az értelmező struktúra, a kontextus, a jelentésmező mind belülről adott.

Az ontológiai világ mindebben nem passzív háttér. Valódi különbségeket tartalmaz — eltérő energiaszinteket, aszimmetrikus struktúrákat, mintázatokat. Ezek nem a tudat alkotásai, de önmagukban még nem információk — csupán az információ előfeltételei: a különbségek potenciálja, amelyből információ válhat.

Az információnak ezért két rétege van:

• Proto-információ: az ontológiai világ strukturális különbségei, melyek tudattól függetlenül léteznek;
• Információ: a különbség, amely jelentéssé vált, s amely kizárólag a tudat aktusában keletkezik.

Ebből következik a pontosabb megfogalmazás:

Az információ nem pusztán a valóság tulajdonsága — hanem az ontológiai és fenomenológiai világ határán keletkező aktus: ott, ahol a tudat a strukturált különbséggel találkozik.

A tudat hármassága

A trinozófia szerint a tudat nem eredendő — hanem tapasztalhatóvá vált működés. Ez döntő megkülönböztetés. Ha a tudat a tapasztalhatóvá vált működés, akkor:

• A FORRÁS helyén a működés áll — pre-tudati, tapasztalat előtti;
• A KÖZVETÍTÉS a tapasztalhatóvá válás folyamata;
• A FORMA a tudati forma – az a struktúra, amelyben a tudat megjelenhet.

A tudat tehát nem előfeltétel, hanem eredmény. Nem ő van először — hanem lesz. Pontosan úgy, ahogy a fenomenológiai világ sem volt mindig — hanem ott kezdődik, ahol a tudat megjelenik.

A tudat hármassága megközelíthető úgyis, hogy ahhoz, hogy tudatról beszélhessünk kell:

• VALAKI, aki tud — a tudás alanya;
• VALAMI, amiről tudomással bír — a tudás tárgya;
• maga a TUDÁS AKTUSA, ami a kettőt összekapcsolja.

Magyarul, akkor beszélhetünk tudatról, ha valaki valamiről tud.

A párhuzam és a találkozás

Az információ és tudat hármasság feltűnően párhuzamos:

Mindkét esetben a forma az, ahol valami megjelenik — ahol a folyamat manifesztálódik. A forma tehát mindkét esetben keletkező és mindkét esetben ugyanott keletkezik: az ontológiai és fenomenológiai világ határán.

Ez azt jelenti, hogy az információ és a tudat nem két különböző dolog, amelyek kölcsönhatásba lépnek egymással — hanem ugyanannak a határeseménynek két aspektusa, amelyek egymást feltételezik:

• Információ nem létezik értelmező tudat nélkül, mert jelentés csak tudati aktus révén keletkezhet.
• Tudat nem manifesztálódik tartalom nélkül, mert tudattartalom csak információs struktúrából épülhet fel.

Ebből belátható, hogy sem az információ, sem a tudat nem elsődleges. Mindkettő egyidejűleg keletkezik — ugyanabban az aktusban, a két világ határán.

A közös feltétel és az önkonstitúció

Mivel mind az információ, mind a tudat formához kötött, felmerül a kérdés: mi a közös feltételük?

A MŰKÖDÉS és a PROTO-INFORMÁCIÓ között az a közös, hogy mindkettő változás — mielőtt bármi lenne belőle. Pre-tudati, pre-informacionális mozgás az ontológiai világban, amelyből ha:

• tapasztalhatóvá válik, tudat lesz;
• ha strukturálódik és tudattal találkozik, információ lesz.

De itt meg kell állni. Mert ha a forrás nem objektum, hanem visszakövetkeztetett feltétel — akkor nem mondhatjuk, hogy „a tudat és az információ egy közös forrásból keletkeznek.” Ez azt sugallná, hogy a forrás előbb van. A helyes megfogalmazás ezért:

A forma feltételezi a forrást — nem fordítva.

A változás mint közös feltétel nem előttük áll. Hanem az, aminek lennie kell, hogy információ és tudat lehessen. A rendszer így önreferenciális: a tudat és az információ együttes formájából következtetünk vissza arra a feltételre, amelyet forrásnak nevezünk.

Ez nem kauzális architektúra. Ez önkonstitutív struktúra. A tudat és az információ nem egymásból ered, és nem is egy külső forrásból. Egymást és saját feltételüket egyidejűleg alkotják meg — a két világ határán, amelyet valóságnak nevezünk.

Összefoglalás

Az ontológiai világ strukturális különbségeket tartalmaz — ezek a tudat nélkül is léteznek, de önmagukban még nem információk. A fenomenológiai világ ott kezdődik, ahol a tudat megjelenik — és ebben a világban a különbségek jelentéssé válnak.

Az információ és a tudat ezért nem az ontológiai, és nem is a fenomenológiai világ puszta tulajdonsága. Mindkettő azon a határon keletkezik, ahol a két világ találkozik. Az információ nem a világból érkezik hozzánk — hanem ott születik, ahol a struktúra és az értelmezés egymásba ér. A tudat nem tükröz egy kész valóságot — hanem konstituálja azt, amire irányul. A kettő egymást feltételezi, mert ugyanannak az önteremtő aktusnak két neve.

Mivel a forrás = lehetőség, a hordozó = inger, a befogadó = alkotó, ezért kijelenthető, hogy  fenomenológiailag az ember magának hozza létre a világát, mégpedig azáltal, ahogyan értelmez, illetve amilyen jelentést tulajdonít egy adott dolognak. Így mondhatjuk, hogy az ember “teremtő”, de csak a szó azon értelmében, ahogyan értelmezi a már meglévő valóságot. Valahogy úgy, ahogyan egy könyv olvasója az olvasás által “megteremti” azt, hogy miről szól a történet.

Ezért a trinozófia egyik alaptézise:

A valóság az, ami által látni lehet. A világ az, ami a tudatban megjelenik. Az információ az, ami e kettő találkozásában keletkezik. És mind a három ugyanannak az egyetlen, folyamatosan zajló aktusnak az aspektusa — amelyben a lét megismeri önmagát.