A 3-as szám évezredek óta a legmisztikusabb szám, amely egyaránt megjelenik a vallásokban, mítoszokban, filozófiákban, művészetekben, tudományban és a mesékben is. A tudomány szerint a tér három dimenziós, az idő három részben tapasztalható – múlt, jelen, jövő – az anyag három állapotban jelenik meg – szilárd, folyékony, légnemű – az atomok három alapvető részecskéből – proton, neutron, elektron – épülnek fel. A vallás szentháromságról és három királyokról beszél, de a mesékben is rendre megjelenik a három, legyen szó kívánságról vagy próbatételről. Még a magyar igazság is három, noha a közmondás a latin Omne trium perfectum mondásból került átvételre, melynek jelentése – Az a teljes, ami három.
Sokan emiatt szent számként, illetve szimbólumként tekintenek a hármasra. A trinozófia – a létezés háromszoros bölcsessége – még ezen is túllép, s azt mondja: a hármasság a létezés alaptörvénye vagy alkotmánya, mert minden, amit a világban tapasztalunk, hármasságon alapul. Azaz, a hármas a létezés szerkezeti leképezése, s a dualitás ebből a hármasságból születik meg.
A trinozófia tehát ellenkező irányt képvisel, mint a hermetizmus, illetve a legtöbb spirituális irányzat, mert nem az mondja, hogy az egységből jött létre a dualitás, majd a hármasság, hanem azt, hogy a valóság három komponensének eredője az egységes forma mint a valóság konkrét, megjelenő alakja, ám ez mindig kettősségekben mutatkozik meg. A sorrend tehát nem 1-2-3, hanem 3-2-1.
3 – A létezés hármas szerkezete
A trinozófiában a világ ontológiai alapképlete a lét – tudat – erő hármasság, amely a tapasztalás oldalán forma – lét – tudat hármasságként jelenik meg. Ez nem három dolog, hanem három működési mód, amely ugyanannak a valóságnak három nézőpontja.
- Forma – a hordozó,
- Lét – a működés ténye,
- Tudat – a működés megtapasztalása.
Ez a triád együtt alkot egységet. Amíg a hármasság fennáll – azaz létezik egy tudatos forma – addig a világ érthető, rendezett, koherens. Amennyiben a hármasság mint egység felbomlik, a világ kaotikussá válik. A hármasság tehát olyan mint egy három lábú szék: amíg ki nem vesszük az egyik lábát stabil, ám bármelyik láb eltávolításával instabillá válik.
2 – A dualitás eredete
A hármasság úgy jelenik meg a világban, hogy kettős mintákba rendeződik, mert a forma csak így képes működni. A működés három alapvető dualitásban nyilvánul meg:
- A forma elhatárolódik a környezetétől, így megjelenik a határ, mint a bent és kint elválasztása. Így jön létre az ember és világ szétválása.
- A lét megtart, az erő mozgat, így a stabilitás és változás eredményeképpen megjelenik a dinamika. Így jön létre az ember és a világ kölcsönös egymásra hatása.
- Az anyagi réteg és a jelentésréteg (szellemi réteg) közötti feszültség eredménye a megnyilvánulás. Ez a láthatatlan láthatóvá válása.
Mindez azonban LÁTSZÓLAGOS ELVÁLASZTÁS, mert valójában minden EGY, de hármasságként megjelenve. A dualitás ezért nem örök princípium, nem az ellentétek harca, nem jó és rossz, nem legyőzendő gonosz, nem ellenség, nem hibás állapot, nem törés, hanem a működés formája. A dualitás akkor jelenik meg, amikor a triád három pólusából kettő előtérbe kerül, a harmadik pedig háttérbe szorul. A dualitás tehát mindig két tényező kiragadása a teljes hármasságból. S mivel a dualitás soha nem stabil, mindig feszültség, egymásnak feszülő erő, ezért a dualitás biztosítja a létezés fennmaradását örökkön örökké.
1 – Az egység visszanyerése
Az egység visszanyerése – vagy ahogyan a spiritualizmus nevezi, az egységbe való visszatérés – nem szó szerinti visszatérés valahová, de nem is a kettősség eltörlése, a dualitás felszámolása. Az egység visszanyerése a harmadik tényező visszaemelése a rendszerbe.
Ehhez azt kell belátni, hogy tiszta dualitás nem létezik. Ahol kettősséget látunk (test vs. lélek, sötét vs. világos, stb.), ott valójában egyszerre van jelen:
- a forma megnyilvánulása,
- a lét fenntartó működése,
- és a tudat visszacsatoló ereje.
Csakhogy a három dolog nem egyenlő mértékben érzékelhető, tehát a dualitás valójában a hármasság részleges észlelete. Olyan, mintha a háromlábú széket csak két lábon próbálnánk értelmezni. Állni áll, de instabil.
Pontosan ilyen a kettős világlátás, a dualizmus is. Mindent instabillá, kaotikussá tesz, ezért az egység visszanyerése nem lehet más, mint a három pólus rendezett összehangoltsága. Ez csak akkor lehetséges, ha:
- a forma visszakapcsolódik a léthez,
- a lét visszakapcsolódik a tudathoz,
- a tudat visszakapcsolódik a formához.
Magyarul az egység visszanyerése azt jelenti, hogy soha többet nem választjuk el egymástól a tudatot, a formát és a létet. Lét ugyanis nincs se forma, se tudat nélkül. A 3-as szám ezért a dualitás rendező keretének tekinthető, vagyis a három nem meghaladja a kettőt, hanem értelmet ad neki.
Miért a három a világ „legkisebb működési egysége”?
A fizika, a biológia, a pszichológia és a metafizika különböző nyelveken, de egyre közelebb jut ugyanahhoz a belátáshoz, miszerint:
- nincs folyamat viszony nélkül, ám a viszony feltételezi a kettősséget,
- nincs viszony harmadik tényező nélkül, azaz nem létezik tiszta dualitás,
- nincs jelentés a három pólus rendeződése nélkül.
A három ezért nem egyszerűen szám, hanem a működés szerkezeti minimuma. Ha ugyanis van kettő, akkor van feszültség, van egymásnak feszülő erő, amely a működés alapja. Olyan mint a hálózati feszültség: ha van fázis és nulla, akkor van feszültség. S ennek a két pólusnak a leföldelése (3) maga a működő rendszer, amely egyben a teljesség (1) is. A 3 és az 1 ezért ugyanannak a valóságnak két perspektívája: a szerkezet és az eredmény.
A trinozófia képlete: 3 – 2 = 1
Mindezek alapján a trinozófia képlete: 3 – 2 =1. Természetesen ez nem aritmetikai művelet, hanem ontológiai formula, ahol:
- a három a létezés teljes működése (hármasság),
- a kettő a polaritásként megtapasztalt viszony, vagyis a három részleges észlelete (dualitás),
- az egy a hármasság helyreállítása (egység).
A képlet tehát azt fejezi ki, hogy a hármas szerkezetből levezethető a kettősség, de ez fordítva nem igaz: a kettősségből nem vezethető le a hármasság. A hermetizmus és a spiritualizmus tanításai ezért nem lehetnek igazak, amiből következik az is, hogy az ún. egységbe való visszatérés nem a kettősség megszüntetése, hanem a hármasság helyreállítása.
A trinozófia 3-2-1 modellje
A trinozófia 3–2–1 modellje szerint a valóság három komponense mindig kettősségekben mutatkozik meg, és ezek eredője az egységes forma mint a valóság konkrét, megjelenő alakja. A modell tehát azt mutatja meg:
- hogyan válik a működés jelenséggé,
- hogyan válik a jelenség formává,
- és hogyan jön létre a világ.
Más szavakkal, ami a hármasság működéséből és a dualitás megjelenéséből létrejön az a forma egységes jelenléte. Az egység tehát nem kozmikus egység, nem spirituális teljesség, nem ideális isteni állapot, és nem misztikus forrás, hanem az integrált forma. Éppen ezért ez a redukciós modell a trinozófia ontológiai alapja, melyre minden további értelmezés támaszkodik.