Ha a világ működését le akarjuk írni, nem indulhatunk ki a tárgyakból, a formákból vagy a jelenségekből. A trinozófia egyik legősibb felismerése szerint: A létezésben minden az erő megnyilvánulása, ám az erő soha nem egyféle: mindig hármas működés.Ez a hármasság nem választás kérdése, hanem a létezés szerkezete. A három működés nem egymás mellett áll, hanem egy folyamat három arca, amely együtt alkotja a valóság mintázatát.
A három erő: megnyilvánító, fenntartó, visszavezető
Megnyilvánító erő
Ez az erő teszi lehetővé, hogy bármi egyáltalán megjelenjen. Nem a semmiből hoz létre formát, hanem lehetővé teszi, hogy a forma felvegye a helyét a létezésben.
A megnyilvánító erő az, ami előhív, útjára indít. A megnyilvánító erő a teremtő erő félreértett fogalmának valódi alapja: nem létrehoz, nem teremt, hanem megnyilvánít, azaz láthatóvá tesz.
Fenntartó erő
A fenntartó erő tartja fenn azt, ami megnyilvánult. Ez állandóság, de nem mozdulatlan állapot: inkább olyan, mint a láng, amely folyamatosan ég, de megtartja a formáját.
A fenntartó erő rendez, stabilizál, egyensúlyban tart, így biztosítva, hogy a forma ne hulljon szét, és a működés fennmaradjon.
Visszavezető erő
A visszavezető erő a megnyilvánult és fenntartott formát visszavezeti az eredeti szerkezetéhez, vagyis az értelméhez. Nem megszüntet, nem befejez, hanem visszavezet a rendbe.
A három testőr analógiája
Dumas három testőre tökéletes archetípus: a triád működésének emberi történetbe ágyazott metaforája.
- Athos – a megnyilvánító erő
- Porthos – a fenntartó erő
- Aramis – a visszavezető erő
Ám e három erő semmit sem érne a forma nélkül, s a forma jelenik meg D’Artagnan személyében, aki nem véletlenül válik a testőrök vezetőjévé. Ő az, aki a három erőt egységbe fogja és irányítja az Egy mindenkiért, mindenki egyért szlogen jegyében.
Athos, Porthos és Aramis mint erők a fogantatás pillanatától kezdve – sőt azt megelőzően is – minden pillanatban jelen vannak az emberi formában, biztosítva, hogy az élet és a világ képes legyen megnyilvánulni számunkra. Nélkülük semmi sem létezne, mégis a történelem során a négy muskétás méltánytalanul háttérbe szorult, illetve eltorzult a jelentésük.
A lélek – az erő hármassága
Ha visszapörgetjük a történelem kerekét, azt látjuk hogy a lélek eredeti jelentése az ókori világban mindig mozgást, jelenlétet, működést jelentett.
- A görög pszükhé jelentése lehelet, élet.
- A héber ruach jelentése áramlat, szél, lehelet.
- A latin anima jelentése fúvás, életet adó mozgás.
- Az indiai prána jelentése életerő, életenergia, vitalitás.
- A kínai qi jelentése életerő, vitalitás.
Később azonban – főleg a középkori teológiai rendszerekben – a lélek misztikus entitássá vált, elszakadt a működéstől, személyiségjegyeket kapott, s elvált a testtől. A metafizika fejlődése során a lélek fogalma két hibás irányba csúszott:
- pszichológiai lélek → a lélek lett a személyiség, érzelmek, vágyak, karaktertípusok
- teológiai lélek → a lélek lett egy örök, változatlan entitás, amely testtől függetlenül él tovább
Mindkettő kiszakította a lelket a működésből, a lélek így elvesztette eredeti, egyszerű és világos jelentését: erő. A trinozófia szerint ezért a lélek nem tulajdonság, nem entitás, hanem az ember működő erőmintázata, avagy a működés három erő formájában. Az a dinamizmus, amely működésbe hozza a formát, fenntartja a szerkezetét, és végül visszavezeti a formát a feloldódás állapotába. A mindennapi nyelv is megőrizte az eredeti jelentést, hiszen a lelki erő belső dinamikát jelent, a lelket lehel belé pedig azt jelzi, hogy erőt ad a működéséhez. Az erő ezért szó szerint a lelke az egész létezésnek.
Összegzés
A létezés szerkezete hármas, és az erő is hármas működéssel fejezi ki ezt a rendet. Ez a világ szerkezete, és ez az ember működése is. A lélek eredeti jelentése ebben a hármasságban érthető meg újra: nem rejtélyes entitás többé, hanem erő, amely a forma, a lét és a tudat között áramlik.