Az év vége a lezárás, számvetés, búcsú és újrakezdés időszaka. Az ok: a kultúra, a vallások és a hétköznapi gondolkodás egyaránt kezdetekben és végekben látja az életet. A végességbe vetett hit – miszerint a létezés kezdettel és véggel rendelkezik – mélyen meghatározza az ember világképét, önértelmezését és viszonyát a létezéshez.
A trinozófia szerint azonban a végesség nem a valóság alaptermészete, hanem a tudat nézőpontja. A végesség fogalma úgy jön létre, hogy a dolgok egymástól való elkülönülése mindent szakaszokra tagol. Valójában azonban a létezésben semmi sem szűnik meg — csak alakot, formát vált.
Végtelen vs. véges
A véges nézi a végtelent, találgatja, hogy mit jelent. (Ákos)
A pont meghatározás szerint egy kiterjedés nélküli, azaz nulla dimenziós hely. Kiterjedés nélküli pontot azonban nem lehet rajzolni, ha viszont már van kiterjedése, akkor egy egyenes darabjaként fogható fel. A pont mint geometriai alakzat csak statikusan meghatározható – egy adott rögzített nézőpontból tekintve rá, mindentől függetlenül, önmagában – ám ez paradox módon azt jelenti, hogy a pontot csak akkor tudjuk meghatározni pontként, ha elméletben mellé rendeljük a kiterjedést, azaz az egyenest.
A pont és egyenes viszonyrendszerében az egyenes végtelennek tekinthető tehát a ponthoz képest, ám az egyenes ugyanezen logika mentén csak egy végtelen körív darabja lehet. Így összességében a pont egy végtelen körív darabkája, ezért ha ebben a rendszerben geometriailag vizsgáljuk meg a pontot (0-t) és az egyenest (∞-t), akkor beláthatjuk, hogy szó sincs arról, hogy a végtelen véges pontok egymáshoz illesztésének eredménye. Ellenkezőleg, a végtelen körívnek a legkisebb egysége a pont, hasonlóan, ahogyan a végtelen része a 0 és nem fordítva.
Minden forma, ami valamilyen módon önmagában meghatározó, végtelen vonalak véges szakaszaiból áll tehát. Csakhogy, miután egy eleve dinamikus minőségből hozzuk létre ezeket a formákat, a forma csak ideiglenesen marad ebben a statikusan zárt formájában, mert magában hordozza a kibomlás, a továbbfejlődés lehetőségét. Magyarán a dinamikust a statikustól az különbözteti meg, hogy a dinamikus áramlásban van, amitől a statikus rendszer mindig el van vágva, de csak ideiglenesen.
A létezés dinamikus, önmagába hajló rendszer, melynek valójában se kezdete, se vége. Amit kezdetnek tekintünk az a forma (emberi test) működése, a vég így annak a tapasztalata, hogy a forma működése lezárul. A működés azonban nem szűnik meg, mert a működés nem statikus — csak más viszonyrendszerben folytatódik tovább.
A végesség tapasztalata
A létezésben semmi sem végleges és semmi sem szűnik meg. A valóság ezért nem lezárul — csak átrendeződik.
A trinozófia hármas szerkezete szerint:
- a forma megjeleníti a működést,
- a lét hordozza a folyamatot,
- a tudat pedig tapasztalhatóvá teszi.
Amikor valami véget ér, akkor az történik, hogy:
- a forma struktúrája felbomlik,
- a működés megszűnik abban a formában,
- a tudat ezt megszakításként éli meg.
Innen ered a vég élménye. Bár a vég megtapasztalása valós, de ez nem ontológiai törés, hanem a hármasság egyik konkrét konfigurációjának feloldódása. Valójában azonban a kezdet és a vég ugyanannak a pillanatnak két nézőpontja. Ami valahol „véget ér”, ugyanabban a pillanatban máshol kezdetként jelenik meg, tehát az egyik forma záródása a másik forma nyitása. Ám éppen ezért nincs abszolút záródás, csak átrendeződés, vagyis a létezés hármas szerkezete átmenetben működik.
Amikor egy év lezárul, egy kapcsolat véget ér, egy életpálya kifut, vagy egy életszakasz lezáródik, akkor az nem valós befejezés, hanem egy más konfigurációban, más módon való továbbhaladás. A kérdés ezért nem az: „Mit zárunk le végleg?”, hanem az, hogy mi változik meg. Ez lehet egy működésmód, egy gondolkodásmód, egy kapcsolat, egy tapasztalat vagy bármi más.
A végesség, illetve a végérzet élménye azért következik be, mert az én a működésnek csak egy adott fókuszát követi. Amikor a fókusz formát vált vagy megszűnik a formához kapcsolódni, az adott tudati konfiguráció is megszűnik. A működés azonban nem tűnik el, hanem más formában, más szerkezetben szerveződik újra — ahol később új tudat jelenhet meg.
A működés mint örök folyamat
A trinozófia szerint a működés mindig formához kötött viszonyrendszerben válik tapasztalhatóvá. Amikor a forma megszűnik, a működés nem tűnik el, de kilép abból a struktúrából, amelyen belül „énként” volt megtapasztalható, majd új viszonyrendszerekhez kapcsolódik és más konfigurációkban szerveződik tovább. A folytonosság tehát nem személyes, nem narratív és nem belső identitás-folyamat, hanem strukturális jelenlét a működés szintjén. Ezért ahogyan az év lezárulása nem az idő végét jelenti, egy élet lezárulása sem a végét jelenti a létezésnek, hanem formaváltást a működés számára. A vég tehát csak szakaszhatár a tudat térképén.
Látszólag ez megegyezik bizonyos tanítások reinkarnációs elméletével. A trinozófia szerint azonban a működés folytatódása nem jelenti azt, hogy az én, illetve a tudat fennmarad és tovább öröklődik. Éppen ellenkezőleg. A test halálával a tudat nem „vándorol” tovább, mert a tudat a tapasztalhatóvá vált működés. Ez azt jelenti, hogy tudat csak ott van, ahol a működés saját formán belül tapasztalhatóvá válik. Amikor a forma megszűnik, a működés más viszonyrendszerben tovább folytatódik, de nem válik explicit tapasztalattá ugyanazon a fókuszon belül. A tudat tehát nem öröklődik tovább, de más formában később új tudat születhet. De az nem ugyanaz a tudat, nem folytonosság, hanem új explicit működés.
Ugyanígy megszűnik és nem folytatódik az éntudat sem. Az én definíció szerint a tudat fókusza egy adott formában. Ha a forma megszűnik, akkor a fókusz megszűnik, ezzel együtt az én feloldódik. Nincs tehát állandó én, mert az én nem esszencia, hanem egy konfigurációs állapot eredménye. Így amint a konfiguráció megszűnik — az én is megszűnik mint tapasztalási mód.
Ami mégis folytonosságnak tűnik — az a működés mintázata. Bár az én és a tudat nem folytatódik, a mintázatok, relációk és törvényszerűségek tovább élnek a működés szintjén. De ezek nem személyesek, nem tartalmaznak emlékezetet és nem hordoznak identitást. A folytonosság tehát nem szubjektív, hanem strukturális.
Összegzés
A trinozófia szerint:
- a kezdet a forma megnyilvánulása,
- a vég a forma megszűnése,
- a működés azonban folyamatos.
Ezért a halál során a fókusz megszűnésével az én feloldódik, a tudat megszűnik, a működés azonban folytatódik, más struktúrában, más formában. Magyarul, a halál soha nem tapasztalható meg, csak az örök létezés.